Köszönőlevél

Gyógyulásom története

Kedves Doktornő!

Szeretném Önnek megköszönni, hogy (talán már elmondhatom) meggyógyított!

Nyár elején még hitetlenül mentem az első kezelésekre. A családom unszolásásra indultam el és azért mert a kórházban azt mondták nem tudnak velem mit kezdeni ez így marad, már mint a kiütéseim. Az Ön diagnózisa penészgomba és tej allergia volt. Ezt is nehezen akartam elhinni. Megvallom nem is bíztam benne, hogy jobban leszek, de más választásom nem maradt.

A kezelések az elején nem sokat változtattak rajtam. Miután elkezdtem a diétát és túl voltam a kezeléseken kezdett mutatkozni némi javulás. A családom bizakodott. Én még mindig nem. Most 4 hónap telt el a kezelések óta és 3. hete nem jött ki rajtam kiütés, 2. hete nem szedek már allergia gyógyszert sem. (A betegségem pont 1 éve kezdődött.) Nagyon örülök, hogy végre jól vagyok. Tudok végre pihenni és van életkedvem. Még a súlyomat is kellene egy kicsit növelnem, de gondolom majd a diéta csökkentése/ elhagyása után az is változni fog.

Azt az egyet sajnálom, hogy nem hamarabb fordultam Önhöz. Még egyszer köszönöm, amit Értem és a feleségemért tett és kívánom, hogy még nagyon sok embernek adja vissza az egészségét és életkedvét!

Tisztelettel: D. György és felesége!

Kondoros, 2010.október.05.